<

ÉPÍTKEZÉS

Tájékoztatni szeretnénk Önöket, hogy 2018. április 24-től várhatóan 2018. június 15-ig területünkön építkezés zajlik, mely zavarhatja nyugalmukat.

 

Az építkezésről:

Visszatérő vendégeink ismerik területünket, közvetlenül a Körös-parton a két stégbárunk kerül teljes egészében átépítésre és beépítésre. Terveink szerint egy fedett, de egyelőre oldalain nyitott nyári „beach bár” épületet fogunk átadni júniusban, mely vendégeink kényelmét és a gyorsabb kiszolgálását fogja szolgálni a jövőben.

 

Az alábbi képen látható egy drónfotó, melyen pirossal jelöltük az építési területet, amit kerítéssel fogunk körbezárni. Ezzel a fotóval szemléltetni tudjuk az építkezés helyét, ezáltal Önök is jobban el tudják képzelni, mennyiben érintheti Önöket ez itt-tartózkodásuk alatt. A munkálatok nyilvánvalóan együtt járnak majd egy építkezés minden sajátos jellemzőjével, de ezeket természetesen igyekszünk a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni.

epitkezes

Az építkezés hétvégén szünetel. Hétköznapokon a tervek szerint 8 órától 17 óráig tart majd.

 

Fentiek tudatában kérem, jelezzék felénk, amennyiben foglalásaikat módosítani vagy törölni szeretnék, ebben az esetben a lemondási feltételekben szereplő határidőktől természetesen eltekintünk.

 

Amennyiben nem kívánnak változtatni, és a továbbiakban is maradnak az eredeti időpont mellett, kérjük, ennek a tényét is jelezzék.

 

Liget Hotel team

A Dél-Alföld szívében a csend és nyugalom szigete Tovább a galériához
Foglaljon most vagy kérjen ajánlatot!
Érkezés
Távozás